Soha, senkinek huszonötödszörre!
Huszonötödik alkalommal volt látható tegnap a tavalyi évadban bemutatott, a családon belüli bántalmazás témáját körüljáró Soha, senkinek című előadásunk. A darabot rendszeresen játsszuk a Thália Színházban, középiskolákban és vidéki színházakban, fesztiválokon. Tegnap másodszorra voltunk vele határon túli játszóhelyen, a nyári felvidéki fellépés után most a temesvári Csiky Gergyely Állami Magyar Színház közönsége nézhette meg a Scherer Péter rendezte előadást. A szövegkönyvet Gyulay Eszter készítette Beate Tereza Hanika Soha, senkinek című regényéből, amit Magyarországon a Tabu könyvek sorozatban jelent meg. A temesvári közönséget megérintette Simkó Katalin és Moldvai Kiss Andrea finom és őszinte játéka, nagyon örülünk, hogy éppen ezt a jubileumi előadást tarthattuk náluk.
Az előadáshoz kapcsolódó feldolgozó foglalkozást Takács Hajnal vezeti, akinek most jelenik meg második könyve, Bántalmazottak igazsága címmel. Az asszony verve címűről ezt olvashatjuk: "A bántalmazó kapcsolatok lélektanával, kialakulásuk mechanizmusával, azzal, hogy miért olyan nehéz az áldozatnak kilépni belőlük, számos szakkönyv foglalkozik. Takács Hajnal ebben a könyvben azonban saját bántalmazó kapcsolatát és néhány más áldozat történetét írja meg, úgy, ahogy arra egy szakkönyv sem képes: a személyes nézőpont megrázó bepillantást enged az ilyen kapcsolatok belső működésébe, kíméletlen igazságokkal szembesít, és segít abban, hogy valóban megérthessük, milyen egy bántalmazó kapcsolat, és hogyan lehet túlélni."
A VIII. Kaposvári Nemzetközi Assitej Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén Simkó Katalin Keleti István-díjat kapott Kati és a többi szereplő megformálásáért.
"Simkó Katalin nagyon egyszerű eszközökkel játszik el szinte minden szereplőt. Ő a fiú, az anya, az apa, s a nővér is. A különböző színházak és társulatok nagyon is élnek az ő egérke-változatával. Most meghökkentő látni, micsoda erő van ebben a titkon vörös hajú nőben, milyen vonzó ez a fojtottan nőies, száz évvel ezelőtti időket idéző, finom torokhang, melyen telten és szépen énekel is, s mennyire illik rá a szövegben megjelenő rejtélyesség, mikor a fiú azt mondja, „Te itt is vagy, meg nem is vagy itt.” Ha többször látjuk őt, rá lehet jönni, mi is adja ezt a kettőző lebegést. Ha szemben áll velünk, észre lehet venni, hogy – mint Szendrey Júliáról mesélik – egy leheletnyit keresztbe néz. Csak épp annyira, hogy a sarka ne érje a földet, és csak addig, amíg föl nem csattan valami miatt, s talajra érkezik megint.
Ehhez a játékhoz okosnak és erősnek kell lenni. Nem csak a rögtönzéses pillanatok, a kikerülhetetlen beszólások miatt, hanem azért is, mert a szóba került téma kiveszi az erőt a nézői térdekből. Jó ilyenkor látni valakit, akire tapadhat a tekintet. S ebben az előadásban, a főhőst játszó Simkó Kati mellett föltűnik egy hétköznapi angyal, a varázsosan mosolygó lengyel szomszédasszony, Moldvai Kiss Andrea. Azt már többször észre lehetett venni, hogy Moldvai Kiss Andrea úgy viseli a színpadi ruhákat, hogy azok életre kelnek. Elegáns, kecses, ruganyos, olykor szinte fiús. De hogy a reménység hordozója is tud lenni, az most látható igazán. Olyan jóság árad belőle, olyan életismeret és olyan megértés van benne, hogy tán még villamoson is közelébe húzódna az ember, vagy ha otthon van, kis sámlira ülne, a térde közelébe."
Gabnai Katalin
