A tyúkok eredete

Előadás: 

Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Thuróczy Szabolcs évek óta játsszák saját fejlesztésű, Dömötör Tamás által rendezett előadásukat, A fajok eredetét. Az alkotói folyamat korai pontján csatlakozott a produkcióhoz Pötyi, a tyúk, aki megkapó személyiségével, természetes kisugárzásával és szárnyaló fantáziájával hamar a kis csapat vezéregyénisége lett. Épp ezért nem volt mindig felhőtlen a viszonya Kapával, a kezdeti nehézségek után azonban erős bajtársiasság alakult ki a két művész között. Pötyi öt évnyi közös munka után elment, és helyét Piroska vette át. A váltás nem volt egyszerű a csapatnak, Pepe az első három előadás után többször javasolta, hogy így ne játsszák többet A fajok eredtét, mert a Keresztapa sem lenne ugyanaz Marlon Brando nélkül. Mára Piroskával is megköttetett a szövetség, viszont most újabb nehézséggel kell szembenézni Szabinak, Pepének és Kapának. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház bérletbe vette a A fajok eredetét, viszont Piroska visszautasított a szerződést. Így egy kis nyírségi udvar nagytálentumú ám eléggé félénk jószága áll színpadra a művészekkel. Kapa sokat segít neki a munkában, egy névtelenséget kérő forrásunk szerint többször is jártak a nyíregyházi állatkertben, ahol hosszan ácsorogtak a tigrisek ketrece előtt.