Szerelem egy sneci

Előadás: 
Az elmúlt héten is folytak a Leonce és Léna című újabb produkciónk próbái. Parti Nóri két karaktert is játszik majd az előadásban, a hét elején főleg velük foglalkoztunk. Izgalmas kérdés, hogy a két figura mennyire egymásból következik, mennyire ellentétei egymásnak, hogyan egészítik ki egymást. Rosetta, aki Leó barátnője, sokat kell hogy tudjon erről a mindig mindenre rákérdező, mindig mindenre reflektáló és ráunó csávóról. Aki szerint minden szar, és ezért együtt se lehet jó, inkább bántja magát is, meg a társát is. Mert akkor legalább együtt szar.
 
Büchner egészen fiatalon írta ezt a darabot, aminek a héten a Lator László-féle fordítását is átnéztük. Olvasgattuk a leveleit is, amiket menyasszonyának írt, amikből nagyon úgy tűnik, hogy Leoncet is és Lénát is magával egy korúnak képzeli el. Nálunk nem a húszas éveik elején járó színészek alakítják őket. Parti Nóra, Rába Roland és Gyulay Eszter arról beszélgetnek Rosetta és Leó kapcsolatát boncolgatva, hogy a saját kortársaik között nem egy ilyen kicsit kallódó, kicsit kívülálló embert ismernek, mint Leó.
 
Kapa és Pepe is próbáltak a héten. A Király és Tanácsadója furcsa súllyal léteznek a világban, ennek egyszerre vannak tudatában, és egyszerre fogalmuk sincs róla. Jelenlétük ettől abszurd, infantilis. Nem esik ez messze a mától, ahol ha gondolok valamit a világról, akkor azt felfestem a falra. Mondjuk így: a szerelem egy sneci.
 
Hogy a szerelem mekkora egy sneci, azt a Simkó Kati játszotta Léna talán még nem is sejti. Büchner korát megelőzve modern női karaktert írt, aki nem hajlandó csak azért házasodni, mert muszáj. Parti Nóri Marie-je látja a házasságból adódó földi örömöket, például egy jó halvacsorát, amit egy hosszú pecabottal azért nem olyan nehéz összehozni. Kettejük különböző dinamikája sok humor forrása lehet, keressük ennek a formáját is.