Dózsa György emlékverseny - Puskás Panni az EztRádról

Hogy miért lenne anakronisztikus megoldás ma áthallásokban megfogalmazni a közéletről alkotott véleményünket, arról már sokan és sokszor írtak előttem. Ráadásul a nyílt politikai-közéleti kinyilatkoztatások jelenléte épp nagyon erős a magyar színházi életben, gondoljunk csak a Krétakör munkáira, Alföldi Róbert rendezéseire vagy Bodó Viktor A revizorára. Utóbbi pont azzal játszik, hogyan lehet a dolog műfaji kereteit a legszélsőkig kitolni. 

 

Hogy mi jön ezután, az persze nehéz kérdés, hiszen ez a megszólalásmód könnyen kiürül, puszta fecsegéssé válik, ha a tartalom kizárólag pillanatnyi problémáink felsorolására korlátozódik. Ezen lép túl Schilling Árpád A harag napjában, ahol egy nagyon kurrens probléma (Sándor Mária ellehetetlenítése) köré csoportosul valami általánosabb értelmezés a pocsék, szolgalelkű emberi természetről.

 

Az EztRád viszont egy esztrádműsor, s már a műfaj adottságai is arra determinálják, hogy ne tudjon túllépni az egyszerű felsoroláson. Ettől az előadás még nem rossz, sőt, nagyszerű egy estés szórakozás rengeteg humorral, melyben megjelenik az a kínos érzés, hogy „magunkon röhögünk”. Bár közben megtartjuk a tisztes távolságot is a színpadon történtektől, nem mi nézünk Barátok köztet, és a mi életünk nem is olyan, mint a Barátok közt, nem azonosulunk a kamionossal, aki ráhúzza a kormányt az autópályán a menekültekre, de még csak fényesre pödört bajuszunk sincsen. Nem mi vagyunk a színpadon, hanem a körülöttünk élők, akiket lenézünk, megvetünk, vagy épp csak szánakozva nézünk rájuk.

 

Az előadás dramaturgiája a médiából ránk ömlő hírdömpinget és az ugyancsak onnan érkező rengeteg szemetet veszi alapul, azokból bont ki vicces, ugyanakkor elkeserítő rövid jeleneteket. A kisebb etapokat Scherer Péter – az előadás rendezője – konferansziéként köti össze. Az ő figurája egy áltudományos ismeretterjesztő film öltönyös professzora, aki egy rakás érdektelen közhelyet hord össze az emberi természetről és az élet értelméről.

 

A sakktáblát idéző térben a sötét és a világos mezők kissé összecsúsznak: itt minden fehér és fekete, de többnyire illuminált állapotban szemléljük mindezt. Na, jó, a megfejtés talán mégsem ez, de az előadás mindenesetre több ízben utal a magyar alkoholfogyasztási szokásokra, vagy, hogy pontos legyek: a magyarok idült alkoholizmusára. Egy jelenetben például még egy kis pálinkához is hozzájuthatnak a szerencsésebb nézők.

 

Az előadás egyetlen női szereplője, Parti Nóra, pedig jelenetről jelenetre felmutatja a nők kiváló helyzetét kis országunkban. Egyszer egy szerelmes nő monológját hallhatjuk tőle, amint épp imádottjáról áradozik, majd finoman közbeszúrja, hogy egyébként az nem igaz ám, hogy a csodás férfi őt bakanccsal rugdossa, hanem egyszerűen csak ennyire jó a szex, hogy kiabálnia kell. Egy másik jelenetben egy tévéshow háziasszonyaként alázza halálra a Mucsi Zoltán által alakított nagyon laza, nagyon jó fej műsorvezető társa. „Hát ezért kell minden nő mellé egy erős férfi” – hangzik el az eget rengető bölcsesség Parti Nóra műsorvezetőjének szájából.

 

Az előadás csúcspontja éppen ez a tévés vetélkedő, amelyben két határon túli magyart mutogatnak, versenyeztetnek és aláznak porrá a trendi budapesti műsorvezetők. Molnár Gusztáv és Katona László megszeppent falusi srácokat alakítanak, akik nyilvánvalóan a vetélkedőn való szerepléstől várják a jobb életet, külföldi munkát, mert a Hargita romantikáját azért szívesebben szemlélnék ők is messziről. A két pesti műsorvezető pedig puszta szórakozásból teszi őket nevetség tárgyává, teljesen világos, ők tudják, miben vesznek részt, de nincsenek morális aggályaik, mert túl jól keresnek ők a moralizáláshoz.

 

Az EztRád célja nyilvánvalóan a szembesítés, a magyar társadalom problémáinak felmutatása, azoknak egymás mellé állítása. Mindez felállíthatna egy olyan kórképet, mely az elviselhetetlenség határát súrolja. Hogy az előadás mégsem vált ki belőlem szélsőséges érzelmeket, az annak a paradox helyzetnek köszönhető, hogy ugyanez a kabaré folyik rám nap mint nap a médiából, és ami onnan jön, sajnos van olyan abszurd, mint a Nézőművészeti Kft. előadása.