A nézőzseni - Beszélgetés Katona Lászlóval

Előadás:

Hogyan került a Krétakör társulatába?

A marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán végeztem három éve, és a marosvásárhelyi színház tagja lettem. Schilling Árpád látta Rusznyák Gábor 2002-ben nálunk rendezett előadását, és meghívott bennünket — Viola Gábor kollégámat és engem — egy évadra a Krétakörbe. Az egy évadból aztán kettő lett. Az ideszerződésem előtt ment el a társulatból Csányi Sándor és Vinnai András; Csányi helyett a Liliomba, Vinnai helyett a Woyzeckbe kellett beugranom. Vásárhelyen még csak a Hazámhazám-beli feladatomról beszéltünk Schillinggel.

Többet vagy kevesebbet tud, mint a fiatal krétakörösök?

Úgy érzem, sokat tudunk adni egymásnak. A vásárhelyi főiskolán ugyanaz volt a helyzet, mint a színházban: egyaránt tanultuk a magyar és a román színjátszást, hiszen pesti és bukaresti tanárok is foglalkoztak velünk — Schilling munkamódszeréhez kifejezetten jó, hogy mind a kettőt ismerjük. Például sok rendezővel Vásárhelyen is improvizálva dolgoztunk. Bár a Hazámhazám első próbáin a régi krétakörösöknek sokkal könnyebben ment az improvizáció. Nem is csoda: évek óta dolgoznak egymással, nekem meg még idegen volt a társaság.

Hogyan állt össze aztán az improvizációkból a postás figurája?

Nagyon sok figurát kipróbáltunk: voltam első szabadon választó és szerb menekült is, de Schillingek végül mind a két jelenetet kihúzták, úgyhogy maradtam postás a tömegben, akiből egyszer csak kijön az agresszív választó.

A Nézőművészeti Főiskola is improvizációk sorozata...

A történetet Tasnádi István, Árkosi Árpád és a színészek együtt találták ki — legtöbbször csak egy-egy szituáció vázát, amelyre szöveges jelenetet improvizáltunk; ennek alapján írta meg Tasi másnapra a kész változatot. De volt olyan is, hogy „kész anyagból" dolgoztunk. Rengeteget tanultam Scherer Pétertől és Mucsi Zoltántól az improvizációk alatt. Sokszor csak álltam és néztem, hogy hogyan dolgoznak. Húztak maguk után. Amikor egy kicsit elfeledkeztek rólam, mert a saját figurájukkal foglalkoztak, meg is ijedtem, hogy nem lesz erőm egyedül kitalálni a sajátomat. Nehéz volt „megszülnöm". Mindenfélével próbálkoztam, de azt sem akartam, hogy zavarja őket a jelenlétem. Rengeteg változata volt az általam játszott Nézőnek. „Ahogy benéztél itt, az jó" — mondta Árkosi az egyik próbán, és ebből, vagyis a Néző „nézéséből" jöttünk rá, hogy milyennek is kell lennie. De azt is nagyon szeretem, amikor „rendesen megírt" szerepet próbálok. Például Medvegyenkót a Sirályban, ahol a szövegből kell rájönnöm, hogy milyen is ő. Sőt Schilling szövegelemző Sirály-próbái még fontosabbak voltak a számomra, mint a Hazámhazám vagy a Nézőművészeti Főiskola improvizációs próbái. Elvonultunk két hétre a Hargitára, elemeztük a darabot, körbejártuk a szituációkat, közben megtanultuk a szöveget, és elkezdtünk improvizálni. A Fészek egyik kicsi termében játszunk majd, díszlet és jelmez nélkül, tehát minden a színészi munkától függ. Ha így is meg tudjuk tartani a jelenetek feszültségét és a nézők figyelmét, egészen különleges előadás jöhet létre.

Elképzelhető, hogy Schillingék jövőre azt mondják: „ennyi volt"?

Persze. Akkor hazamegyek. Egyébként sem volt célom, hogy áttelepedjem. A várost sem tudom megszokni. Csak akkor érzem igazán jól magam, amikor próbálunk.

A vásárhelyi társulat fiataljai közül akkor nagyon sokan elszerződtek a színháztól. Kapóra jött a Krétakör ajánlata?

Én nagyon jól éreztem magam Vásárhelyen: megismerhettem mind a magyar, mind a román színházi kultúrát, színházi formákat, hiszen az akkori igazgató, Béres András Bukarestből és Budapestről is hívott hozzánk rendezőket, ráadásul nagyon jó rendezőket. Azért is döntöttem Vásárhely mellett a főiskola után, mert ott nem egy-egy rendező határozta meg a színház arculatát. Aztán adminisztratív nehézségek miatt válságba került a színház: hihetetlen huzavona ment a bukaresti kultuszminisztérium és a megye között, hogy melyikhez tartozzunk; egyikük sem akart két társulattal működő, román-magyar színházat fenntartani. A társulaton belül is volt némi feszültség: a színészek egyik fele Anca Bradu, a másik fele Nóvák Eszter rendezéseitől idegenkedett. Nekem mindkettőjükkel élmény volt dolgozni, és nem is akartam otthagyni a társulatot, de annyit hallottam Schillingékről, és akkora szakmai kihívásnak éreztem az ajánlatukat, hogy úgy gondoltam, ilyen fiatalon butaság lenne nem kipróbálnom a velük való munkát. Novák Eszter Viola Gábort is, engem is hívott a Honvéd Együttesbe, ahová a vásárhelyi társulat többi fiatal színésze szerződött, de végül a Krétakör mellett döntöttünk.