Színház - Homo sapiens: Csáki Judit A fajok eredetéről

Előadás: 

Pincemélyben, esetleg aluljáróban, fal mellett hever ócska matracon három hajléktalan. S mialatt szabatos és szakszerű mondatokban az ember egyedfejlődéséről ad frappáns összefoglalót Galambos Péter kellemes hangja, ők illusztrálják a mondatokat: egyikük félig fölemelkedik, vagyis erektál, lassan áll két lábra az igencsak kétes, ámbár megszokottan zaklatott éjszakai nyugalomból. Aztán emberré válnak mind, és kialakul a hierarchia, háromból már szépen futja rá - előbb az egyikük tojást reggelizik, másikuk kitörli a serpenyőt a maradék kiflivéggel, a harmadik már csak arrébb löki az üres serpenyőt. És mire felkerekednek, már ez a legutóbbi cipeli a motyó nagy részét, a másik egy keveset, a harmadik dölyfösen ballag. Majdnem kész a társadalom.


A fajok eredete című előadás a Sirályban látható, a Nézőművészeti Nonprofit Kft. hozza létre - legjobb, ha megszokjuk az ilyen és hasonló nevű színházi csoportosulásokat. A Sirály egyébként a jó szellemű befogadóhelyek közé tartozik, noha igen szerencsétlen adottságokkal bír az öblös "színházterem"; muszáj az oszlopokat belekomponálni a játéktérbe, és megoldani azt is, hogy járás nincsen, legföljebb oldalra lehet kilépni a nézők szeme elől. És mégis színházi hangulata van: élményt ígér, jót vagy rosszat, és tartja a szavát. Ezúttal Dömötör Tamás rendezte a Tasnádi István által írott darabot, amelyet Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Thúróczy Szabolcs ad elő. A lassan alakuló sztori életképekre támaszkodik, nagyjából két szálat vezet párhuzamosan.


Az egyik a "hajléktalanvonulat" - mintha ez lenne a végterméke a másiknak, ami maga a történet. A három férfi valóságos kis családot alkot a társadalmi számkivetettségben: figyelnek egymásra, a maguk módján megteremtik saját ünnepeiket, összetartoznak. Hétköznapi rutinjuk része a kunsztokkal való koldulás - a színészhármas remek jelenetei ezek: valójában semmi kis mutatványok nagy hanggal és széles gesztusokkal, a szánalmasság és a komikum elegyes keverékében.


A másik szál egy-egy monológgal indul: az egyik férfi egy kis büfében vélte megtalálni a számítását (amerikai katonáknak nyitotta Taszár közelében), de egy verekedés következtében börtönbe került, s onnan kiszabadulva egy csirkefarm gondnokaként igyekezett nyugodtan élni, a nescafé és a film iránti szenvedélyének hódolva. Utóbbit a csirkékkel is megosztotta: filmeket vetített nekik. Thúróczy Szabolcs kiegyensúlyozott játéka a csöndes-érzékeny lúzerből a menő hajléktalant teremti meg.
A másik férfi filmrendezőnek álmodta magát valaha; készített is egy rövidfilmet, "a Duna tévében vetítették, késő éjjel"; amikor is a harmadik férfi, a producer fölkeresi őt, és elmondja, hogy filmje óriási sikert aratott - a csirkék körében, a farmon. Rövid huzavona után - Tasnádi remek párbeszéde az önmegvalósítás fennkölt eszméje és a pénz alpári meggyőző ereje közt - megállapodnak egy új, immár direkte a csirkéknek készítendő pazar és hosszú film elkészítésében, és ekkor veszi kezdetét a klasszikussá vált "Kapa-Pepe"-páros legújabb nagykomédiája, melyben a producer Scherer egyre hajmeresztőbb csirkeötleteket nyom le a hisztérikusan ellenálló, de végül mindig beletörődő rendező (Mucsi) torkán. Pofátlan poénok sorjáznak, a közönség vinnyogva röhög; merő fikció, amelyből árad a rögvalóság bűze. Dömötör Tamás rendezésének ezek a filmforgatásos jelenetek a legjobb részei: fokozás és tempó és játék. Mucsi és Scherer otthonosan teszik egymás alá a poénokat, de rutinjukat mindig felülírja a találékonyság, a szellemesség.


És van egy igazi tyúk, fekete és idomítható. Ráül a tojásra, ha "rábeszélik", és arrébb megy, ha arrébb kell mennie: jól játszik. Furcsa fricska a színháznak: azért van ő ott, hogy egyszer csak bejöhessen a műtyúk, vagyis Scherer Péter tyúknak öltözve, és tyúkabb legyen a tyúknál. Csipegeti a kukoricát, kotkodácsol kicsit, rezegteti a fejét - mind a rendező bosszantására, aki néma tyúkot akar, színésztyúkot, filmhez való igazit. Az elvadult producer fantáziája tyúkjelmezben is a képtelenségek birodalmában csapong: szerelmi szálról álmodik "a pénzéért", közben eladósodik, a gigafilm fölemésztette minden vagyonát.


Mire visszatérünk a hajléktalanszálhoz, már nemcsak azt értjük, hogyan lesz minden evolúció alapja a csirke, vagyis a tojás, vagyis a tyúk, hanem azt is, hogy hogyan lesz hajléktalanná, a társadalomból számkivetetté néhány kétes egzisztencia, akiből ugyanezzel az erővel vagy ambícióval akár politikus is lehetett volna. A véletlen, mi más.
Tasnádi darabja erősen a konkrét helyzetre és a konkrét színészekre íródott; ez utóbbiak többnyire sikerrel egyensúlyoznak a két szál közt, bár tagadhatatlanul jobban érzik magukat a vegytisztán komédiás jelenetekben. Mi sem vagyunk másképp ezzel.


Amikor a legvégén egy újabb kunsztos kuncsorgás, részeg ordítozás után harsog a Life is Life, már tudjuk, hogy befordultunk a célegyenesbe. Nincs is hátra más, mint ismét kiteríteni a koszlott matracot, és lefeküdni a fal tövébe.