Kartonpapa - Kritikák
"Az először ártatlan játék vérre menő, brutális borzalommá válik..."
„Ez nonszensz. De légy résen, bármi megtörténhet!...”
„Egy család sokféle lehet. Különbözhetnek a tagok létszámában, a nemek arányában, világlátásukban, és abban is vajon érdemes-e a történetüket színpadra vinni..."
A Revizor, a Népszava és a Színházi Folyóirat kritikái a Kartonpapa című előadásról.
Veréshez szokott fajta
„Biztosan megvan a regiszterszáma annak a szürkével kevert tüzes kéknek, amivel a szoba falát, majd kissé más árnyalatokban a lakás minden tárgyát lekenték, de úgy, hogy süt belőlük a figyelmeztetés: „Ez nonszensz. De légy résen, bármi megtörténhet!...”
GABNAI KATALIN KRITIKÁJA A REVIZORON
Széttépett illúziók
"Tasnádi István maga rendezte saját darabját, a Kartonpapát a Szkénében. Az először ártatlan játék vérre menő, brutális borzalommá válik.
Néhány éve bemutatták már Tasnádi István drámáját, a Kartonpapát Székesfehérváron. Már akkor is rácsodálkozhattunk a szerzői leleményre, arra, hogy a címet adó többrétegű szimbólum, milyen óriási telitalálat. Most maga a szerző vitte színre saját darabját a Szkénében. Általában önmagában erős üzenet, ha egy író maga vállalkozik erre a feladatra. Tasnádi valószínűleg még jobban benne szeretett volna lenni a saját történetében, mármint a színrevitelében. Így az eleve jól megírt darab a szerző közvetlen felügyelete alatt még markánsabbá és hatásosabbá vált..."
BALOGH GYULA KRITIKÁJA A NÉPSZAVA.HU OLDALON
Privát valóságaink összeférhetetlensége – A Szkéné két oldala
„Egy család sokféle lehet. Különbözhetnek a tagok létszámában, a nemek arányában, világlátásukban, és abban is vajon érdemes-e a történetüket színpadra vinni. A Szkéné két kortárs magyar darabot mutatott be tíz nap és megannyi apró eltéréssel.
Két művészeti alkotást összehasonlítani igazságtalan és felesleges, hisz mindegyik önmagában legitim egységet képez, saját metafizikai szabályokkal és értékekkel, az meg, hogy tetszik-e valami vagy sem, szubjektív és épp ezért lényegtelen.
Aki így gondolja, az valószínűleg nem olvas kritikákat, de legalábbis nem a valóságban él. Bármit bármivel össze lehet hasonlítani, például a pedofíliát a homoszexualitással. Poszt-igazság jelenünknek megvannak azok az előnyei, hogy azt mondunk, amit akarunk, szupervíziót megtagadó nézeteinkből pedig felépíthetjük magunk köré privát kis valóságunkat, melynek- igény esetén – még csak metszéspontjai sincsenek mások realitásával.
De hogy létezik ennyi privát kis valóságbuborék egymás mellett ezen a limitált férőhelyes planétán? Vagy egy családi vacsoraasztalnál? Tasnádi István Kartonpapája, és a Háy János szövege alapján Bérczes László által rendezett Elem is ezeket a kérdéseket járja körül, csak valahogy teljesen más módon. A Kartonpapa egy nagyon specifikus helyzetből indul, mégis induktívan lő a magyar társadalom végtelenjébe, az Elem sokkal általánosabb és nagyszabásúbb igazságok nyomába szegődik, próbálkozásai viszont hangosan koppannak a díszletként szolgáló hatalmas fehér téglatesteken...”