Utazás a koponyám körül

Karinthy műve minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, és világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Szívszorító nyomozás a „nagy diagnózis” után. Egészségből a betegségbe- ez minden ember rémálma, és élete második felének szinte elkerülhetetlen nagy változása. A mű máig jelentős irodalmi és emberi értékkel bír, hiszen Karinthy elemi kíváncsisággal fordul a világ titkai felé. Kutatja önmagát, az orvostudomány, a tudomány jellemzőit, megszállottan, mégis némi öniróniával áthatva. Hisz a tudomány erejében, megváltó, emberi életeken átívelő hatalmában. Karinthy racionalista stílusa, örökös önreflexiója és érzékenysége a paródia iránt teszi mélységesen átélhetővé és szórakoztatóvá a műveit. A humor az élet elemi része Karinthynál, ebből a perspektívából elemez mindent. 

A társulat előadásában, Scherer Péter megformálásban, reményeink szerint, egy minden szempontból Karinthyhoz hű előadás születhet, melyben a kiszolgáltatottság, és magány egyetemes érzésének plasztikus megfogalmazása mellett, a továbblépés lehetősége és a jövőbe vetett remény is megfogalmazódhat. 

Az előadás, a színészi játék személyességén túl, erős zenei hatásokra kíván építeni, melyben a rendkívüli muzikalitással rendelkező Marton Róbert színész nyújt segítséget. A zenei betétek és atmoszféra pontos szerkezeti felépítése, a próza és a dalbetétek egyensúlyának megteremtése az alkotók munkájának első, és egyik legfontosabb állomása.

A történetet elbeszélő férfi főszereplő mellett, a kiszolgáltatott élethelyzetben folyamatosan jelenlévő, női gondoskodást is plasztikus formában kívánja megjeleníteni az előadás. Az ápolónő és a feleség, Böhm Aranka szerepében valamint egyéb „angyali” formában, az énekben és prózában is egyaránt kíváló tehetségű színésznő, Parti Nóra egészíti ki az alkotói csapatot.

Az előadás terveink szerint felnőttek és a fiatalabb korosztály számára is élményt adóvá válhat.

dramaturg
zene, dalszöveg
Rendező

Kapcsolódó tartalmak

Scherer Péter főszereplésével zenés monodráma, az Utazás a koponyám körül, Karinthy Frigyes regényből volt a legutóbbi bemutatónk, ennek apropóján készült vele ez a beszélgetés.